Városunk az interneten

Olvasóink értékelése: / 23
ElégtelenKitűnő 

Az internet egyre fontosabb szerepet játszik életvitelünkben, egyre közelebb kerül hozzánk és elérhetővé válik fiatalnak, öregnek egyaránt. Ha információra van szükségünk, segítségre bármi téren, vagy csak szeretnék tudni a közösség véleményét egy adott témában, az internet megadja nekünk mindazt, amire szükségünk van. A kommunikáció is egyszerűbbé válik ezen csodálatos eszköz birtokában, akár egyszerre több emberrel is elbeszélgethetünk, olcsón és hatékonyan, legyen az a világ bármelyik sarkában.

www

Ahogy az internet egyre több háztartásban, iskolában, munkahelyen elérhető, úgy növekedett meg az információmennyiség is, amit az emberek összegyűjtöttek és elérhetővé tettek a világhálón. Ebből az információs robbanásból Szováta sem maradt ki, egyre több tartalom érhető el az interneten, ami kapcsolatos kedves városunkkal. Egy cikksorozatot szeretnék indítani jelen cikkemmel, aminek célja az lenne, hogy időnként bemutasson pár oldalt, videót, véleményt, ami Szovátához köthető. A világhálón való hosszas keresgéléseim után sok érdekes cikkre, videóra, oldalra, véleményre találtam, ezeket szeretném megosztani a kedves olvasóval. Remélem, hogy cikksorozatom elnyeri tetszését.

 

A mai oldalak:

Pár szovátai kép a flickr -ről:

http://www.flickr.com/photos/alidabehindthecamera/

 Az e-bay -en megvásárolható régi szovátai képeslapok:

http://shop.ebay.com/?_from=R40&_trksid=m38&_nkw=sovata

A budapesti "Szováta"utca térképe:

http://www.cylex-tudakozo.hu/terkep/budapest/szov%C3%A1ta+utca.html

Még pár kép szovátáról és környékéről:

http://picasaweb.google.com.br/hafner.marc/Roumania#

Egy cikk, ami szép hírét keltette a szovátai gyógyszertáraknak:

http://www.citynews.ro/mures/din-oras-10/nicio-farmacie-deschisa-de-revelion-in-statiunea-sovata-68598/

Néhány vélemény amit az ideutazók írtak a Danubius Hotelről :

http://www.tripadvisor.co.uk/Hotel_Review-g667342-d639705-Reviews-Danubius_Health_Spa_Resort_Sovata-Sovata_Transylvania.html

Egy angol nyelvű cikk a parajdi elhagyatott bányarészről:

http://planetoddity.com/abandoned-salt-mine-in-romania/

Egy angol nyelvű cikk a második világháborús "Román sís egységről" akik Szovátán keltek át 1942 -ben: 

http://membres.multimania.fr/dgrecu/Ro_Ge_Ski.html

Egy cikk az európai bútoriparról, ahol egy szovátai cég is említésre kerül:

http://www.the-infoshop.com/report/csi106723-furniture-ind-euro2_toc.html

Még egy angol cikk, ami a "Szerelem Üdülőhelye" - ként említi a várost:

http://romania-travel.suite101.com/article.cfm/five_great_places_to_visit_in_romania 

 

Hamarosan folytatom...

 

 

 

 

 

Módosítás: (2010. szeptember 15. szerda, 19:41)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés