Advent a Hargitán

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Szovátán vendégszerepel a szentegyházi Ködszúrkáló Kisszínház. A Bernády Közművelődési Egylet és a Szarkafészek színtársulat támogatásával megvalósuló előadásra, Sütő András Advent a Hargitán című két felvonásos drámájának bemutatására, 2014. december 21-én, vasárnap 18 órai kezdettel a Domokos Kázmér Művelődési Házban kerül sor.

A darabról, az előadásról a társulat így vall: „Jelen előadásunk Sütő András emblematikus székely drámájának adaptációja. Ezt a művet a rendszerváltás előtt a Magyar Nemzeti Színház mutatta be Sinkovits Imre főszereplésével, és több mint 250 előadást ért meg. Több, mint húsz év után társulatunk vállalta a mű színpadra vitelét, amely egyben a dráma erdélyi ősbemutatója is. Érdekesség, hogy az előadás rendezője, Kiss László főiskolás színinövendékként maga is játszott az egykori előadásban egy kis szerepet, és részt vett az 1992-es emlékezetes erdélyi turnén is. Jelen előadás a Sütő András által megírt dráma hű adaptációja. Szentegyháza, Székelykeresztúr, Kápolnás, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Lövéte és Mátészalka után most Szováta közönsége láthatja az előadást. Az előadás időtartama 2 óra, két felvonásban kerül bemutatásra.”

Az ünnepre készülődve, adventi hangulatunk kiteljesítésére épp megfelelő lehet ez a színházi élmény. Szeretettel várunk minden kedves szovátait az előadásra, amelyre jegyet elővételben a Városháza 5. Sz. Irodájában lehet váltani. A belépő ára 15 lej, kedvezményesen 10 lej.

Nézze meg társulat blogját is! : http://kodszurkalokisszinhaz.blogspot.ro/

Módosítás: (2014. december 15. hétfő, 13:12)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés